Edzéshatékonyság mérések 2022 április Kick-Box

Ennek az írássorozatnak az a célja, hogy megmutassam, hogy milyen a hatékonysága a különböző, általam tartott edzéseknek.

Egy saját kick-box edzésemet mértem le.

Alapvetően a mérés nélkül is tudtam, hogy ez a mozgásforma a kardió állóképesség javítására és az erőállóképesség növelésére tökéletes.

De méréssel még nem tudtam alátámasztani.

Magam sem gondoltam, hogy ilyen szuper eredménye lesz ennek a mérésnek.

A normál gimnasztikai bemelegítésem után a labdázást kihagytam, némi árnyékbox, majd zsákolás volt az első feladatom.

Ezt követte 30-30 oldalsó rúgás, szintén zsákra.

Utána a 30/30-as lengyelbox jött 2 és fél percig.

A következő zsákolás szakasza után 14:55-től 20-20 szumó rúgás következett.

14:59-től három 2 perces szakasz jött (vegyes zsákolás, ütések, rúgások) 1-1 perc pihenővel, majd két 3 perces szakasz jött, a pihenő változatlanul 1 perc volt.

Az edzést nyújtás zárta le.

A vo2 grafikonon látszik, hogy az edzés HIIT felépítésű tréningnek felelt meg.

Bármilyen állóképességi edzéshez alkalmas lehet ez a tréning keresztedzésnek, hozzám több futó is jár ilyen célból, de a feszültséglevezetési hatása is kiemelkedő, ezt több irodai munkát végző ember is meg tudja erősíteni nálunk.

A műszerről korábbi hasonló írásomban szóltam részletesen.

Életmód- és edzéshatékonyság-mérésre vagy épp kezdő kick-box edzésre lehet jelentkezni e-mail címünkre küldött üzenettel.

andrassyfitness@gmail.com

#andrassy

#andrássy

#andrassyfitness

#andrássyfitness

#andrassyut

#budapest

#edzés

#edző

#box

#kickbox

#fitness

#funkcionális

#funkcionálisedzés

#gym

#kodalykorond

#kodálykörönd

#personal

#personaltrainer

#sport

#személyi

#személyiedző

#trainer

#training

#trx

#trxtrainer

#trxtraining

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s